Folytassuk Kurt Tepperwein elgondolását a szeretetről. Szerintem ez egy roppant fontos rész:
“Lelki társakként olyan szeretetben élünk, amely szabadságot ad és mindkét fél számára a továbbfejlődés távlatait nyújtja. Ez a szeretet utat mutat ahhoz, hogy saját izgaságomat megtaláljam és kövessem. Szabadság létezik valamely társ szeretet, szerelme nélkül is, a szeretet azonban nem létezik szabadság nélkül. Ez nem csak azt jelenti, hogy a másiknak szabadságot adok, hanem azt is, hogy magam is szabad maradok anélkül, hog rá lennék utalva a másikra. Csak akkor vagyok mellette, amikor én is úgy akarom, nem pedig akkor és azért, mert kell!
Egy ember egész életében az ideális partnert kereste. Gazdag lett és híres és egyedül maradt. Amikor megöregedett, megkérdezte őt egy riporter, sikerrel járt-e a keresgélése, mire ő ekképpen válaszolt: “igen, megtaláltam az igazi párom. Amikor harminc éves voltam, akkor találkoztam vele. De ő sajnos ő is az ideális partnert kereste.”
Mi is úgy járhatunk, mint ez az ember, keressük az ideális partnert, s közben megfeledkezünk arról, hogy a rezonancia törvényének értelmében csak akkor tudjuk magunkhoz vonzani az ideális partnert, ha előbb mi magunk válunk ideális partnerré. Így tehát az a társ, akivel éppen e pillanatban együtt vagyunk, pontosan az ideális társunk, minthogy éppen azt a leckét kínálja nekünk, melyet még meg kell tanulnunk ahhoz, hogy valóban ideális társak legyünk.
Rendre követünk egy másik hibát is: kívül keressük a szeretetet – azt akarjuk, hogy bennünket szeressenek. Tudattalanul gyermekkorunkba vágyódunk vissza, amikor szerettek minket. Éspedig olyannak, amilyenek voltunk. Gondoskodtak rólunk és biztonságban éreztük magunkat, érthető tehát, hogy a gondoskodásnak, a biztonságnak és a szeretetnek ezt az érzését szeretnénk továbbra is megélni. Csakhogy nem kaphatok több szeretetet, mint amennyit magam képes vagyok adni. Az anyai szeretet az élet “előlege” volt, melyett felnőttként vissza kell fizetnem, mert csak akkor arathatok, ha már vetettem. A szeretet olyan, mint egy magányos hegyi kunyhó. Amelyben az ember csak azt látja, amit magával visz. Hagyjunk hát fel azzal, hogy a szeretetnek csak egy részével törődünk, éspedig azzal, hogy amit mi kapunk, és lássunk hozzá, hogy magunk is adjunk, hogy a szeretetben beteljesítsük magunkat, hog magunk is igazi szeretővé váljunk.”
Folyt. köv.